2002. óta ismerem, használom a talpreflexológiát. Először csak a család és a barátok örömére, úgymond wellness kényeztetésként. Aztán bő egy éve elkezdtem idegeneket is kezelni, hirdetni magam. De mivel ez a módszer nem azonnali hatást eredményez, mint egy fájdalomcsillapító vagy egy nyugtató tabletta, hanem a javuláshoz rendszeres kezelések szükségesek, amihez némi életmód váltás kell, hogy társuljon, nem volt olyan vendégem eddig, aki hittel és kitartással visszajárt volna addig, hogy hasson a módszer. Mert ki szeret tenni a dolgokért? És ki szeret várni? Ugyan már.
És bár kaptam valóban sok pozitív visszajelzést csökkenő fájdalomról, javuló emésztésről, kiegyensúlyozottabb kedélyállapotról, mégis, nagyon vártam egy áttörést, valami eredményt, valami gyógyítói sikert, ami úgy igazán megerősít.
2009. októbere óta jár hozzám hűségesen, hetente kétszer, időt és költséget nem kímélve egy 2 éves kislány édesanyja, aki nagyon szeretett volna második gyermeket, de már egy éve hiába próbálkoztak a férjével, annak ellenére, hogy semmilyen szervi bajuk nincs. Bár a férje jobban bízott a hormon injekciókban, a nő, mivel az ő testéről van szó, és én is erre biztattam, úgy döntött, hogy ad fél évet a természetes módszereknek.
Sok odafigyelésem és energiám: rengeteg beszélgetés nőiességről, gyereknevelésről, szexről, párkapcsolatról, munkáról. Gyógynövények, talpreflexológia, és ÉFT. Teltek a hetek, hónapok.
És ahányszor azzal érkezett, hogy ismét megjött neki, úgy töpörödött a hitem. És nagyon sokszor elmondtam magamnak: nincs mit szégyellned, nincs mit bánkódnod, amíg te mindent beleadsz, nincs mit a szemedre vetni, hiszen ehhez ő is kell, benne kell még változnia a dolgoknak. Mégis bizonytalankodtam. Cikinek éreztem, hogy fizet nekem és még mindig semmi eredmény...
Aztán lassan, sokat foglalkozva magamban a témával, sikerült eljutnom odáig, hogy ne legyenek elvárásaim, ne legyek görcsös. Sikerült eljutnom odáig, hogy letisztult szeretettel forduljak a vendég felé, minden idegszálammal rá figyeljek a kezelések és a beszélgetések alatt. Hogy ne az érdekeljen, hogy mennyire látványos majd az eredmény, hanem értékeljem a sorstól, hogy ennek a nőnek rám van szüksége, ezért talált meg. Ha nem az én módszerem a végső megoldás, ám legyen, nem ez a lényeg. Egyszóval, abbahagytam az egózást.
Múlt héten, amint belépett az üzletbe, azonnal kérte, hogy szellőztessünk, mert zavarja a szagok kavalkádja (tea, körömlakk, mindenféle krémek, zselék egyvelege lehetett, amit mi, akik bent voltunk, már megszoktunk és nem is vettük fel). Ilyet sose kért azelőtt, pedig itt mindig ilyen szag van. Aztán, amint a kis kezelő helyiségbe léptünk, sejtelmesen rám mosolygott, és azt kérdezte:
- Tudod-e miért zavarnak most a szagok?
Én felhúztam a szemöldököm, mert hallani akartam, pedig már kapizsgáltam én is.
- Babát várok, Timi!
Olyan boldogság fogott el, mintha legalábbis én lennék az apja ennek a babának. Gratuláltam és adtam két puszit, de ezek az elcsépelt gesztusok semmit sem adnak vissza abból a sugárzó örömből, ami szétáradt bennem.
Apám gyakran vágja a fejemhez a következőket: "Hogyan vagy képes idegen emberek büdös lábát fogdosni? Hogyan juthattál idáig, amikor 1 éve még jó fizetésed volt, és vezető pozícióban dolgoztál! Miért csináltad ezt magaddal?"
Hát, ezért.
