Tíz évvel ezelőtt feltörték az autómat. Ma is tisztán emlékszem, ahogy egy fagyos kéz megmarkolta a szívemet, és mintha gyomron vágtak volna, amikor megláttam, hogy a vezető ülés felőli oldalon be van nyomva a zár. Ahol az autórádió volt, ott pedig csak drótok és huzalok meredeztek céltalanul szanaszét. Tehetetlen düh és ijedtség volt egyszerre bennem. És szégyen: de hülye vagyok, miért éppen oda parkoltam, miért éppen akkor voltam miért éppen ott. Ahogy egy kisgyerek azonnal önmagát vádolja, ha valami rossz történik. Hosszú ideig tartott, mire megtanultam nem rettegni, ha otthagyom valahol parkolni az autót.
Hát, most kezdhetem elölről.
Múlt szombaton a hóvihar ellenére útra keltünk, hogy a kis alföldi faluban, ahol a tanyám van, részt vegyünk egy szülinapi bulin. Márkóval először hozzám mentünk, hogy befűtsük a házat. Így, mire hazaérünk a buliból, gondoltuk, jó meleg lesz és jóízűt alszunk.
Megálltam a bejárati ajtó előtt, keresgéltem a kulcsomat, és a sötétben is megláttam, hogy bent a házban a kamra ódon, százéves nehéz faajtaja sarkig tárva van. És már jött is a fagyos kéz markolása a szívemen és a gyomron vágás. Én csukva hagytam azt az ajtót. Valaki járt itt.
És már láttam, hogy a zár is meg lett babrálva. Ahogy nyitottam az ajtót, csikorgott a járólapon a lehullott fa- és fémszilánk. Beléptem, és jeges szél járt odabent, vacogtató hideg volt.
- Bébi, betörtek! - ennyit tudtam kinyögni, majd torkomban dobogó szívvel végiglépdeltem a házon, hogy lássam, mi történt, mit tűnt el, milyen kár esett.
A kamrából eltűnt a két fűkasza. 100.000.- Ft
A nappaliban csak az íróasztalom volt feldúlva, egy-egy irat összevérezve.
A konyhában feldúlva az edények, a hűtőből eltűntek a maradék ételek és italok.
A gardróbban minden szekrényajtó nyitva, és a korábban a szekrényben lévő mikró kikészítve a földre (gondoltam, hogy majd vissza akart jönni érte).
De a legszörnyűbb látvány a hálószobában fogadott. Betörve a dupla ablak, egy behajított sáros fél pár bakancs a földön, és az ágyon és mindenhol a szőnyegen üvegcserepek, szilánkok. A bevetett ágy megtörve, fejlenyomat a párnán, az ágy mellett üres borosüveg és csikkek.
Lebénultam, és becsapva éreztem magam. Az a tanya, ahol évekig éltem, ami hű társam volt, a béke szigete, most befogadott valami tolvaj csavargót. Fizikai fájdalmat éreztem, tehetetlenséget, szomorúságot, haragot. És félelmet, hogy újra megtörténhet és én nem tudom megvédeni a házamat, és félelmet, hogy oda a varázslat, hogy oda az érzés, hogy azon a tanyán isten tenyerén élhet az ember, és semmi baja nem eshet.
Mindenki azt javasolta és mi is úgy éreztük, hogy felesleges a rendőrségre menni, csak órákig tartó adminisztratív tortúra és közöny lenne osztályrészünk, eredményre pedig úgysincs remény.
Szörnyű éjszakánk volt. Vacogtunk, mert átfújt a szél a házon, és bár minden villany égett, mély belső rettegés volt bennem attól, hogy bejön valaki. Ébren vártam a reggelt, esengtem az időnek, hogy siessen, hogy legyen újra világos és elmúljon ez a lidércnyomás.
Másnap, hogy jobban érezzük magunkat, eltüntettük a dúlás nyomait, nejlonnal beragasztottuk az ablakot és minden szoba 4 sarkában elégettünk mécseseket, hogy megtisztítsák a házat a rossz energiáktól. Egészen megnyugodva jöttünk el, és ahogy fizikailag távolodtunk a háztól, úgy nyugodtunk meg egyre jobban. Reméltem, hogy minden rendben lesz.
Tegnap ismét lementem, dolgozni. A reggel már a háznál talált. Az olvadó hó és a homok sármocsárrá változtatta a környéket, valódi off-road élmény volt eljutni a házig.
Benyitottam és újra a jeges hideget éreztem: tudtam, hogy el lett mozdítva megint a nejlon az ablakról. Megint itt járt. Újabb dolgok tűntek el. Fűrészgép (5.000.- Ft) és két szivattyú (40.000.- Ft).
Ez az érzés már szinte elviselhetetlen volt. Tudtam, hogy valami megnyugvást kell találnom, mert megtébolyodom.
Elmentem a rendőrségre a szomszéd faluban. Megkérdezték, mi történt. Én pedig elmondtam, hogy múlt szombaton észleltem a betörést, és most látom, hogy megismétlődött, ezért jöttem feljelentést tenni. Hát, azt nem tettem zsebre, amit a három rendőrtől kaptam: miért nem jött azonnal? És ön hozzányúlt valamihez, asszonyom? - Erre már éreztem, hogy fülig vörösödök a szégyentől, annyira bénának és dilettánsnak éreztem magam, és már magam sem tudtam, miért hallgattam bárkire is egy hete, és miért nem mentem a rendőrségre azonnal, ahogy belül éreztem, hogy kellett volna?
- Igen, kitakarítottam.
- Atyaúristem, hölgyem! - kiáltott fel az egyikük, és a fejét csóválva kezdett fel-alá járkálni a szobában. Aztán látták, milyen szerencsétlen idiótaként ülök ott, és abbahagyták a közvetlen szidalmakat, de az orruk alatt dünnyögtek még egy ideig, méltatlankodtak a logikátlan viselkedésemen. Jaj, de igazuk volt!
Felvették a jegyzőkönyvet, és amikor elmeséltem, hogy étel és ital tűnt el, valamit értékesíthető gépek, azonnal sejtették, hogy ki tehette. Már jó ideje garázdálkodik a környéken, egy hajléktalan alkoholista (amúgy megkértem, hogy írják le a kinézetét, és tudom is, hogy kiről van szó, gyakran láttam azelőtt arra támolyogni részegen), csak eddig nem volt elég bizonyíték, hogy lecsukják.
A sár ellenére hárman még akkor, azonnal kijöttek helyszínelni. Szagmintát vettek az ágyról, ujjlenyomatokat vettek a borosüvegekről (speciális port vittek fel ecsettel az üvegre, majd ragasztó papírra áttették a lenyomatot, akárcsak a filmeken a valamire való CSI csapat tagjai), előkerestem a véres iratokat a DNS miatt, elvitték a bakancsot, és megszámozott lapocskákat helyezve a bizonyítékok mellé, mindent lefotóztak. Órákig dolgoztak. Közben kérdezgettek, és beszélgettek, próbálták összerakni a képet.
Együttérzőek és udvariasak voltak. Láttam, hogy komolyan veszik a dolgot. És éreztem a haragjukat, hogy a békés környék nyugalmát egy ilyen söpredék zavarja meg újra és újra. A házamtól egyenesen a gyanúsított feltételezett tartózkodási helyére mentek.
Aztán hívtak telefonon, hogy megtalálták a fűrészgépet, és valószínűleg az is megvan, hogy kinek adta el a fűkaszámat. Búcsúzáskor biztattak, hogy remélhetőleg ezen bizonyítékok alapján őrizetbe tudják venni végre.
Ettől megnyugodtam. Egyrészt, hogy tettem valamit, másrészt, hogy tudom, ki volt az, harmadrészt pedig, hogy van remény arra, hogy elkapják. Majd hétfőn felhívom őket, hogy érdeklődjek.
Valamilyen furcsa büszkeséget éreztem, hogy ebben a kis faluban komolyan veszik a munkájukat a rendőrök, és igyekeznek megkönnyíteni a helyzetét annak, aki bajba jutott. Ezúton is köszönöm nekik.
Lássuk a dolog üzenetét számomra: jobban kell vigyáznom arra, amim van. Hosszú hónapok óta minden komolyabb óvintézkedés nélkül üresen állt a ház, és 2-3 hetente voltam csak ott egy napot. Várható volt, hogy előbb-utóbb ez megtörténik. Miért nem tettem semmit, hogy megelőzzem? Vagy, ha a tanyára nem akartam már visszaköltözni, akkor miért nem tettem semmit azért, hogy vevőt találjak rá?
Tisztelni kell azt, amit az ember megszerez, és vigyázni rá. Nem csak vágyni új dolgokra és hajtani, hogy MAJD legyen, hanem észrevenni, mi az anyagi érték, ami már megvan, és óvni.
Hogy ne legyen illetéktelenek martaléka.
Sajnálom, tanya!
